Iskolánk rövid története
A Rudnay Gyula Középiskola a város meghatározó intézménye. Az idejáró diákok és az itt dolgozók száma a város lakosságának közel tizedét teszi ki. Az itt végzett sok ezer tanuló iparosként, munkásként, mérnökként, tanárként, orvosként, ügyvédként és még számtalan szakmában kamatoztatta a Rudnayban megszerzett tudását.
A sokszínű képzés három iskolatípus összekapcsolásával jött létre: gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző iskola. Az alábbiakban erről a folyamatról szólunk röviden.
Tab járási székhelyként igazgatási, gazdasági és kulturális központja volt a térségnek. Nem véletlen, hogy a két világháború között tanonciskola és polgári (közép) iskola is működött a településen. Ezeket azonban 1945 után megszüntették. Az igény viszont ezekre a képzésekre megmaradt. Ennek volt köszönhető, hogy 1953-ban gimnáziumot alapítottak, majd négy évvel később tőle függetlenül ipari iskolát 529. sz. Helyi Ipari Iskola néven.
A gimnázium első osztályait a polgári iskola épületében helyezték el, majd átköltöztették a Kossuth Lajos utcába a dr. Csonka Zénó-féle házba. A növekvő diák létszámnak köszönhetően hamarosan ezt a helyet is kinőtte, de addigra már felépítették a ma is álló épületet.
Az 1960-as év azért is jelentős, mert az intézmény profilja mezőgazdasági gépszerelő szakközépiskolával bővült. Az országban harmadikként nálunk indult ilyen oktatás. Három év múlva már új szárnnyal kellett bővíteni az épületet. 1975-ben pedig már hazánk egyik legkorszerűbb tanműhelye szolgálta az idejáró gyerekeket.
A három iskola tovább növelte Tab vonzerejét, hiszen biztosította a helyben tanulás lehetőségét a környékbeli gyerekek számára is. Igen jelentős szerepet játszottak diákjaink a település kulturális és sport életében is. Színi előadások, ünnepségek, szpartakiádok, gépkarnevál stb.
Gazdaságilag jól járt az iskolával a község, hiszen az itt tanuló 300, majd 500 diák föllendítette a boltok forgalmát.
Néhány évig párhuzamos osztályokban tanulhattak a gimnazisták.
1964-ben bensőséges ünnepséggel vette fel az intézmény Rudnay Gyula festőművész nevét. (Róla bővebben is olvashattok honlapunkon.)
1968 gyász éve Tabnak, megszüntették a járási szélhelyi rangját. Nem véletlen, hogy 11 évvel később már a gimnáziumot is.
1977-ben csatolták a Rudnay Középiskolához az 529. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetet. Ebben már a környékbeli gyárak, üzemek számára képzetek hegesztőket, lakatosokat, esztergályosokat, marósokat, nőiruha-készítőket.
A Videoton szakemberigénye hívta életre 1985-ben az elektronikai műszerész szakma bevezetését. Három évvel később már új épületszárnyat is toldottak a főépülethez.
1989-ben sikerült újra indítani a gimnáziumi képzést, melynek színvonala megint olyan lett, mint a régi volt. A lehetőségek az autószerelő szakmával bővültek. Mezőgazdasági gépszerelőink, nőiruha-készítőink sorra nyerték az országos versenyeket. A gazdasági változások mégis azt eredményezték, hogy 40 évi virágzás után 2000-ben megszűnt a gépszerelő, majd néhány év múlva a nőiruha-készítő oktatás is.
A gimnáziumi tanulók is folytatták elődeik példáit. Számos országos első, sőt nemzetközi elismerés bizonyítja ezt. Váratlanul ért minket, hogy 2011-ben már nem indíthattunk gimnáziumi első osztályt.
2007-ben iskolánkhoz csatolták az ádándi Fekete István Szakiskolát.
2008 óta intézményünk a TISZK része lett. Az új kihívásoknak igyekszünk megfelelni. Több új szakmát oktatunk.
Tóth Tibor









